Melyik cégértékelési módszert érdemes alkalmazni? – A két leggyakoribb megközelítés előnyei és hátrányai

Cégtulajdonosként előbb-utóbb szinte mindenki felteszi magának a kérdést: vajon szükség van-e cégértékelésre, és ha igen, milyen módszert érdemes alkalmazni? 

Az előző cikkünk az első kérdést járta körül – most arra koncentrálunk, milyen értékelési eszközök állnak rendelkezésre, különösen a kis- és középvállalkozások esetében.

A legelterjedtebb megközelítések közé tartozik az ún. diszkontált pénzáram (DCF) módszer, valamint a különböző szorzószámos (multiplikátoros) értékelések. Röviden áttekintjük mindkettőt, hogy segítsünk eligazodni, mikor melyiket célszerű használni.

1. Diszkontált pénzáram (DCF): ha a jövő jól tervezhető

A DCF-értékelés lényege, hogy megbecsüljük a vállalat jövőbeni pénztermelő képességét – általában 4-7 évre előre –, majd ezeknek a várható cash-flow-knak a jelenértékét kiszámítjuk egy megfelelő diszkontrátával. Ezt az időszakot gyakran „explicit periódusnak” nevezik. 

Ezután becslés készül az ezen időszakon túli – jellemzően stabil, mérsékelt növekedésű – pénzáramokról is, amit „végértéknek” vagy „terminális értéknek” hívunk. A cég teljes értékét ez a két komponens együttesen adja.

Röviden: a DCF akkor ideális, ha a vállalat növekedési pályája egyértelműen és megbízhatóan előre jelezhető.

2. Multiplikátoros értékelés: ha gyors és piaci alapú megközelítés kell

Ez a módszer szorzószámokat használ (pl. EBITDA, EBIT, árbevétel alapú multiplikátorokat), és kétféleképp alkalmazható:

• Piaci tranzakciók alapján: Itt azt vizsgáljuk, hogy hasonló cégek milyen feltételek mellett cseréltek gazdát, és mekkora szorzókon történt az értékesítés.
• Tőzsdén jegyzett cégek alapján: A módszer lényege, hogy a nyilvánosan jegyzett, összehasonlítható vállalatok aktuális értékelési szorzóit használjuk, majd ezekből következtetünk a privát cégek értékére – természetesen a megfelelő korrekciókkal. Mivel ezek a cégek általában átláthatóbbak és hatékonyabb működésűek, az ő értékelésük magasabb multiplikátorral történik. Épp ezért a magántulajdonú cégek esetében indokolt egy úgynevezett „private company discount” alkalmazása.

Ennek a módszernek nagy előnye, hogy viszonylag gyorsan, aktuális piaci adatok alapján elvégezhető – szemben a DCF-fel, amely sokszor hosszas előkészületeket igényel.

Melyiket mikor?

Ideális esetben a két módszer hasonló értéket eredményez. Ha azonban jelentős az eltérés, érdemes újra átnézni a használt adatokat, és megvizsgálni, hogy a különbségek honnan adódnak. 

Tapasztalataink szerint a legtöbb KKV számára már hat hónapra előre is nehéz megbízható pénzügyi előrejelzést készíteni – több évről pedig nem is beszélve. Ilyen esetekben a DCF modell nemcsak pontatlan lehet, hanem félrevezető is.

Ha nincs stabil és jól alátámasztható előrejelzés, akkor nem érdemes DCF-számítást végezni – helyette maradjunk a multiplikátoros értékelésnél, amely kisebb hibalehetőséggel jár.

De a multiplikátorok sem tökéletesek

Fontos látni, hogy a szorzószámokon alapuló értékelés sem mentes a torzító tényezőktől – különösen magántulajdonú vállalatoknál:

• A tulajdonos és családtagjai piaci bért kapnak, vagy inkább könyvelésileg optimalizálnak?
• A cég terhére történnek személyes jellegű kiadások (pl. utazás, reprezentáció, céges autó magánhasználatra)?
• A kapcsolt vállalkozásokkal történő ügyletek valóban piaci áron zajlanak?

Ezek a tényezők mind torzíthatják az EBIT vagy EBITDA szintet, és így az egész értékelés megbízhatóságát is. A korrekt értékmeghatározáshoz ezeket a tételeket ki kell igazítani – amit csak tapasztalt értékelő tud hitelesen elvégezni.

Összegzés: nincs univerzális recept

A vállalatértékelés nem sablonmunka, és nincsenek minden helyzetre alkalmazható „instant megoldások”. A módszer kiválasztása mindig a konkrét helyzettől, az elérhető adatoktól és az értékelés céljától függ.

Minél több információval és minél nagyobb szakmai tapasztalattal rendelkezik az elemző, annál pontosabb és megalapozottabb eredmény születhet – akár DCF, akár multiplikátoros módszert alkalmazunk.